2015 nov 29

A céges ajándékokra az egész év során szükségünk lehet

Az egyedileg emblémázott céges ajándékok igen széles választékot biztosítanak számunkra, függetlenül attól, hogy kisebb, vagy éppen nagyobb ajándékot szeretnénk. Ma már azonban a Profireklám Kft nem csak mutatósak és egyedi logóval ellátottak, de ez mellett a hétköznapok során használhatóak is. Éppen ezért, ha szeretnénk egy hasonló ajándékot a vállalkozásunk ügyfelei számára, érdemes mindenképp akár a hagyományosabb, akár pedig a szokatlanabb újdonságok között is szétnézni. Hiszen ma már mindent könnyedén megnyomtathatunk, így a hagyományos használati eszközök is tökéletes céges ajándékként tudnak üzemelni. Még mindig nagy sláger az egérpad, a toll és a bögre, hiszen akár a színesebb, akár pedig a hagyományosabb logók is tökéletesen mutatnak rajta. Ha pedig nagyobb darabszámban gondolkodunk, akkor természetesen rendkívül kedvező, egyedi árakat fogunk majd kapni, amelyek nem csak fontosak az év végi marketing költségek kapcsán, de a cég pénzkészletének is jót tesznek. A rendszeres, nagyobb mennyiségű rendelés pedig a promóciós eszközök használatát is lehetővé teszi számunkra.



Hozzászólások letiltva.