Hűtés-fűtéstechnika, immár húsz éve


windex klíma

Számtalan olyan dolog van, amit sokkal jobb ötlet olyanokra bízni, akiknek ez a szakmája, mint egyedül belevágni, hiszen jól tudjuk, hogy nincs olyan ember, aki mindenhez magas szinten ért.

A légkondicionáló készülékek telepítése, sőt, kiválasztása is olyasmi, amibe nem érdemes tapasztalat nélkül belevágni, mert hiába lettek a klímák némileg olcsóbbak az utóbbi időben, valószínűleg senki sem akar százezreket költeni egy rosszul megválasztott vagy helytelenül telepített darabra. Amennyiben az Ódor Klímát választja, biztos lehet benne, hogy kizárólag a legjobb minőséget kapja, és hogy légkondicionálója a megfelelő karbantartás mellett sok évig fog megbízhatóan működni.

Már több, mint két évtizede dolgozunk ezen a szakterületen, így ami a hűtéstechnikában előfordulhat, azt mi már biztosan láttuk. Megvannak a kedvenc márkáink is, amiket szívesen ajánlunk; például tudjuk, hogy egy Gree vagy Windex klíma nem okoz csalódást hosszútávon sem.

Légkondicionálók forgalmazása , telepítése és szervizelése mellett foglalkozunk konyhai elszívók tisztításával és modern, elektromos működtetésű gépparkunk segítségével légtechnikai rendszerek higiéniai felülvizsgálatát is elvégezzük.
A világpiacon is aktív Windex Grouppal kötött szoros szövetségünknek köszönhetően Magyarországon kizárólag mi forgalmazzuk az olasz cég által gyártott hőszivattyúkat, hőleadókat, fan-coilokat és folyadékhűtőket, de a Windex szervíz is a szakterületünk.

Folyamatos fejlődésünknek köszönhető, hogy a lakossági ügyfelek mellett immár ipari vagy kereskedelmi célú ingatlanok hűtési és fűtési igényeit is ki tudjuk elégíteni. Folyadékhűtő rendszerek rendkívül széles választékát kínáljuk a kisebb, 5kW-os teljesítményű komfort hűtőktől egészen az igen nagy teljesítményű, 1MW-os ipari berendezésekig. Ezen készülékek felszerelése akkor éri meg igazán, ha a hagyományos klímák használata a helyiségek mérete vagy nagy száma miatt túlságosan drága lenne.

A folyadékhűtők további előnye, hogy a klímákkal ellentétben nincs szükségük több kültéri egységre, amely könnyen tönkre teheti az épület homlokzatának összképét.

Erős mérnöki hátterünknek képesek vagyunk az eszközök vezérlését és szerkezeti kialakítását személyre szabni, hogy jobban megfeleljenek a különböző felhasználói igényeknek. Gyakori kérés például, leginkább szállodák részéről, hogy az eszköz képes legyen az egyébként kárba menő hő hasznosítására is.

Emellett egy különleges kialakítású hőszivattyú segítségével a hűtés mellett fűtésre is alkalmassá tehetőek.
Keszthely és Hévíz 50 kilométeres körzetében állunk rendelkezésére!

Címkék: ,

Keresőoptimalizálás

veteránlink keresőoptimalizálás

Legutóbbi bejegyzések

Archívum